Virológus: Biztos, hogy kell harmadik oltás

Egy éven belül kell harmadik oltás, a Johnson, a Szputnyik, és az AstraZeneca viszont nem adható újra Lisziewicz Julianna szerint.

A virológus a Spirit Fm Aktuál című műsorában azt mondta, kínait, Pfizert, vagy Modernát akár lehet oltani harmadikként, a többit azonban nem. „Azokat a vakcinákat nem lehet újra adni, amik adenovírus alapúak, tehát vektor alapúak, a Johnson, Szutynik, AstraZeneca” – mondta Lisziewicz Julianna.

A szakember hozzátette: a mostaninál már jobb oltások is vannak, a Pfizer és a Moderna is fejleszt már újakat, lehet, hogy nem érdemes majd keverni a korábbiakat, hanem majd ezeket, az új mutánsok elleni vakcinákat kell használni, ha baj van.

Lisziewicz Julianna felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte Angliában a fertőzések számának emelkedése miatt már akár a negyedik hullámról is lehet beszélni. Az majd a következő hetekben derül ki, hogy a jelenlegi oltások miként vizsgáznak, hiszen a kérdés az, hogy aki be van oltva, mennyire lesz beteg, hányan halnak meg az új, indiai mutáns miatt.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.