Virológusok, epidemiológusok, infektológusok: Borítékolható a negyedik hullám Magyarországon, gyaníthatóan az indiai mutáns indítja el

Két szakember is úgy látja, hogy nem lesz elkerülhető a koronavírus-járvány negyedik hulláma. Jakab Ferenc virológus szerint borítékolható, hogy lesz, ő maga azon is csodálkozna, ha a vírus eltűnne. Oroszi Beatrix epidemiológus szakember azért tart tőle, mert világszinten magasak az esetszámok – hangzott el Nyitás, vakcinák, hullámok című online Facebook-beszélgetésben.

Jakab Ferenc abban bízik, hogy ha jönnek új mutánsok, akkor 60-70 százalékos védettséget talán nyújtanak a jelenlegi oltástok. Az ATV-nek amúgy ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a vakcinakészítők a variánsok megjelenéséhez tudják igazítani az oltóanyagot, és emiatt nem kell aggódni. Aláhúzta: még mindig mi futunk a vírus után és nem a vírus utánunk.

Oroszi Beatrix szerint Magyarország kifejezetten jól állt a harmadik hullám előtt, megkezdődött az oltási kampány, egy új variáns mégis tudott harmadik hullámot csinálni és ebből az epidemiológus szerint tanulnunk kell. Jakab Ferenc ehhez hozzátette, hogy ezért lenne fontos a globális oltási stratégia. Azok lesznek a világban a gócpontok, ahol kevés az oltás – fogalmazott.

A beszélgetésben szóba került a nyitás is. Éppen India példája, ahol azután lett igencsak súlyos a helyzet, hogy már nyitni kezdett. A szakértők abban egyetértettek, hogy nyitni kell, nem lehet bezárva élni, ugyanakkor okosan kell nyitni. India apropóján Jakab Ferenc arról beszélt, hogy ott valóban nagyon rossz a helyzet, de az „nem írható száz százalékban az új variáns számlájára”.

Oroszi Beatrix az indiai helyzetre reagálva még azzal kiegészítette, hogy nagyon fel kell készülni és folyamatosan készenlétben kell lenni, mert akár pár nap alatt rohamosan meg tud változni a járványhelyzet. Egy szuperterjesztő esemény nagy kockázat lehet, ilyen például egy tömegrendezvény, vagy egy fesztivál. A nyitás szerinte is fontos, mert mint mondta, bezárva nem lehet élni, viszont a fontosnak tartja, hogy a döntéshozók és a teljes társadalom között legyen konszenzus. Szerinte 2022-ben lehet majd hátradőlni.