Visszaemlékezés rovat: 0 százalékos „bérajánlat” az állami vállalatoknál – jöhet az általános sztrájk!

Március 19-én egyeztettek az állami fenntartású közszolgáltató vállalatok szakszervezetei az elmaradt bérfejlesztések miatt. Ennek alapján, jövő héten minden tagvállalatnál kezdeményezik a kollektív munkaügyi vitákat (ez a sztrájk előszobáját jelenti), mivel a tulajdonos nem adott felhatalmazást érdemi bértárgyalásra, illetve nem tervez központi segítségnyújtást a bérfejlesztéshez – írta közleményében a Postai Munkavállalók Érdekvédelmi Szakszervezete.

A tegnapi egyeztetésen az érdekképviseletek összegezték a heti fejleményeket és abban állapodtak meg, hogy kezdeményezik a kollektív munkaügyi vita elindítását. A MÁV-Volán csoportnál nem hangzott el konkrétum a május 18-i VÉT-ülésen (vagyis a munkáltató és a szakszervezetek közötti egyeztetésen) a 2021. évi bérfejlesztésről, a május 19-i tárgyalási fordulón a munkáltató 2021-re 0 százalékos „bérajánlatot” tett.

A vállalatcsoportnál működő hat legerősebb szakszervezet (VSZ-VDSZSZ Szoldaritás-MOSZ-MTSZSZ-KKSZ-KDSZSZ) részéről együttes kezdeményezést tettek a kollektív munkaügyi vita elindítására, ezt azonban még nem nyújtották be, arra május 26-án kerülhet sor.

Kirajzolódott, hogy sem a munkáltatói érdekképviselet (STRATOSZ), sem a kormány nem gondolkodik abban, hogy a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF) keretében tegyen érdemi ajánlatot és ennek eredményeként kezdődjenek el a vállalati bértárgyalások. A fórumot egyedül a szakszervezetek szeretnék életben tartani és erre továbbra is erős az igény az oldal részéről, ahogy azzal kapcsolatban is komoly a szándék, hogy fenntartsák az ágazatok közötti szolidaritást – olvasható a közleményben.

Május 21-én a vízügyi szolgáltatások területén is be kell nyújtani írásban a bérkövetelést. Várhatóan egységesen lépnek fel a szektor szakszervezetei (VKDSZ,VSZOÁSZ).

Holnap kezdeményezik május 25., keddi időpontra (10 órára) a KVKF plenáris ülését a VDSZSZ Szolidaritás székházában. Az ülés után (amelyen valószínű, hogy csak a szakszervezetek vesznek részt) sajtótájékoztatót tartanak. Itt jelentik be, hogy a szerdai napon minden egyes érintett vállalatnál (vasúti közlekedés, közúti személyszállítás, postai és vízügyi szolgáltatások, villamosenergia-ellátás) kezdeményezik a sztrájktörvény szerinti kollektív munkaügyi vitát.

Egy „operatív csoport” állandóan készenlétben van, illetve elkezdik az esetleges nyomásgyakorlás jogi előkészítését, konkrétan a figyelmeztető sztrájkra való tényleges felkészülést – írja a közleményt idézve a Napi.hu.