Volt CIA-igazgató: Ha atomhoz nyúl Putyin, az Egyesült Államok megsemmisítő csapást mér

A CIA volt igazgatója és nyugalmazott tábornoka, David Petreaus szerint a moszkvai vezetők kétségbeesettek, de ez a jelenlegi helyzeten már nem változtat, a harctéri állapotok visszafordíthatatlanok.

A CIA korábbi igazgatója, David Petraeus az ABC Newsnak adott interjúban arról beszélt, hogy az Egyesült Államok és a szövetségeseik megsemmisítenék az orosz csapatokat és felszereléseiket, valamint a fekete-tengeri flottájukat is elsüllyesztenék, amennyiben Vlagyimir Putyin elnök atomfegyverhez nyúlna a háború megnyerése érdekében.

Olyan választ adnánk az orosz nukleáris eszkalációra, amely kiirtana minden orosz csapatot, amely kivonult a frontra, valamint minden hajót a Fekete-tengeren

– jelentette ki Petraeus.

Vasárnap az orosz média hátborzongató felvételeket mutatott be nukleáris gombafelhőkről, miközben az orosz elnököt arra szólítják fel, hogy ha kell, tegyen „drasztikus lépéseket” az ukrajnai győzelem érdekében.

 

 

 

 

Ennek fő szószólója Ramzan Kadirov csecsen vezér volt, aki arra szólította fel Putyint, fontolja meg a hadiállapot kihirdetését a határ menti területeken és a kis hatóerejű nukleáris fegyverek bevetését Ukrajnában.

 

Ukrajna nem NATO-tag, de az Egyesült Államoknak így is lenne válasza

Arra a kérdésre, hogy ha Oroszország atomfegyvereket vetne be Ukrajnában, az háborúba vonná-e be Amerikát és a NATO-t, Petreaus azt mondta, ez nem indokolná, hogy a szövetség 5. cikkelye szerint életbe lépjen a kollektív védelem. Ez azért van, mert Ukrajna nem része a NATO-nak, de ettől függetlenül az Egyesült Államoknak csattanós válasza lenne Petreaus szerint.

David Petreaus elismerte, hogy valószínűleg a sugárzás a NATO-tagországokra is kiterjedne, így ezután NATO-tag elleni támadásnak is értelmezhető lenne az atombomba ledobása. Hozzátette viszont, hogy nem akarnak háborús eszkalációba keveredni, de ha szükséges, megteszik.

Meg kell mutatni, hogy ezt semmiképp sem lehet elfogadni.

Petreaus szerint nincs visszaút Oroszországnak

Mindazonáltal, mivel a múlt heti annexiós nyilatkozat értelmében az ország keleti részén elért ukrán térnyerések után egyre nagyobb nyomás nehezedik Putyinra, és az Oroszországon belüli mozgósítási törekvésekkel szembeni ellenállás is egyre inkább növekszik, Petreaus szerint az orosz elnök „kétségbeesett”.

A harctéri valóság, amellyel szembesül, szerintem visszafordíthatatlan

– mondta Petreaus, aki hozzáfűzte: „Semmilyen zűrzavaros mozgósítás, de még a nukleáris fenyegetés sem tudja Putyint kihúzni a bajból.”

Zárásként Petreais elmondta, hogy egy bizonyos ponton el kell kezdeni a tárgyalásokat, ahogyan azt Zelenszkij is mondta:

EZ KELL LEGYEN A VÉGSŐ CÉL.

Petreaus viszont figyelmeztetett, a helyzet Putyin és Oroszország számára még rosszabb is lehet, ezért komolyan kell venni a fenyegetéseket.