WHO: Az új variáns drámai gyorsasággal mutálódik!

A koronavírus egy új, jelenleg C.1.2 nevet viselő variánsát mutatták ki a kutatók Dél-Afrikában, az erről szóló tudományos eredményeket a Nature folyóiratban közölték. Az új mutáns vírusról egyelőre még viszonylag kevés adattal rendelkeznek a kutatók, az viszont egyértelműnek tűnik,

hogy sokkal gyorsabban mutálódik, mint az eddig ismert variánsok.

 

Dél-afrikai tudósok szerint ugyanis a C.1.2 éves szinten körülbelül 41,8 mutációt képes produkálni, amivel kétszer gyorsabban változik, mint a korábban ismert leggyorsabb variáns (a briteknél kialakult alfa-variáns például csak 17 helyen mutálódott körülbelül ugyanennyi idő alatt).

A mutáns vírus jelenlétét már Angliában, Kínában, Új-Zélandon, Portugáliában és Svájcban is kimutatták. A kutatók szerint elképzelhető, hogy

az új vírus nagyobb rezisztenciát mutat majd a vakcinák ellen, illetve az sem lehetetlen, hogy gyorsabban tud majd terjedni a korábbiaknál.

A kutatók szerint a vírus nagyvárosi környezetben alakulhatott ki, ahonnan aztán az ország más területeire is átterjedt.

Kimutattuk, hogy a variáns gyorsan terjed, három tartományban már dominánssá vált, ahol ezt követően gyorsan nőtt a fertőzöttek száma

– írták.

A felfedezésről szóló tanulmány egyelőre még nem esett át a hivatalos szakmai lektoráláson (peer review).

Arról, hogy a szakértők szerint a koronavírusnak milyen variánsai alakulhatnak ki, és mindez milyen következményekkel járhat, itt írtunk korábban.