Z. Kárpát Dániel: Követeljük a kilakoltatási móratóriumot a járvány végéig

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke Facebook-bejegyzésében reagált A Város Mindenkié szervezet vasárnapi akciójára.

A Jobbik maximálisan egyetért A Város Mindenkié csoport figyelmeztetésével: ahogy a kilakoltatásokon a jogsegélyt, úgy itt a moratórium meghosszabbítását is el kell érni!

– írta a jobbikos politikus, aki hangsúlyozta továbbá,

amióta a Fidesz kormányoz, több mint 14 ezer családot lakoltattak ki elhelyezés nélkül.

A képviselő arra is felhívta a figyelmet, miszerint egy évtizeden át kvótákban állapodtak meg, meghatározva, évente hány embert tesznek ki az otthonából.

Még a járványhelyzet közepén is engedték folyni azokat a végrehajtásokat, amelyek vége nagyon sokszor az otthon elvesztése. Most pedig az átmeneti kilakoltatási moratórium lejár a járvány kellős közepén! Ilyen körülmények között az amúgy is kifosztott károsultakat utcára tenni nemzetellenes árulás

– fogalmazott.

Szavait azzal zárta, a Jobbik jólétet kíván elérni minden magyar számára. Ennek pedig alapfeltétele, hogy a mindenkori kormány ne játsszon emberéletekkel.

 

 

Mint ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a Jobbik lakhatás témájában A Mi Várunk! program címmel egy kész csomagot dolgozott ki, amelynek van egy bérlakás-építési, illetve egy lakhatási támogatás része is. A koncepció célja, hogy mindenkit kedvezményezzen, aki önhibáján kívül, a megalázóan alacsony magyar bérszínvonal mellett túl sokat kell, hogy a lakhatására fordítson.

Ennek érdekében Alaptörvény-módosítást nyújtottak be, hogy a mostani, gyenge kormányzati törekvést egy kötelezettség váltsa fel, ami előírná, hogy a mindenkori kormány vegye figyelembe a polgárok átlagos bérszínvonalát és ehhez dolgozzon ki lakhatási támogatást, valamint bérlakásprogamot.

A fideszes többségű bizottság azonban úgy szavazta le a javaslatot kedden, hogy az még a Parlament elé se kerülhessen.